LOCOMOTIV REVIVAL BAND

LOCOMOTIV REVIVAL BAND

A zenekar egyik alapító tagja Baross Laura, aki különböző klubzenekarokkal lépett fel a komáromi Zeppelin jam-estjein, jött 2010 elején az ötlettel, hogy szeretne az egyik fellépésen pár LGT számot játszani. Mivel billentyűsük nem volt, megkért engem (Baross János) nem vállalnám-e a közreműködést. Örömmel tettem e kérésnek eleget. 

 

A fellépés (Baross Laura, Bohil Otti, Ladislav Bukovič, Marek Kamocsai, Bukai László, Baross János) mely mindössze öt számból állt, annyira sikeres lett, hogy megkérdeztem, szeretnének-e a projekttel komolyabban foglalkozni. mivel a válasz igen volt, mindjárt fel is kínáltam a zenekart a komáromi napok szervezőinek, akik meg is adták a lehetőséget, hogy fellépjünk. 

 

2010 áprilisára állt össze a banda (énekesek: Baross Laura, Bohil Otti, Nagy László, gitárosok: Lacko Bukovič, Preiner Tibor, Samuel Kovács, basszus: Marek Kamocsai, szax: Ferdinand Habersak, dob: Bukai László, perkusszió: Holczhey Árpád, szájharmonika: Túróczy Béla, billentyűsök: Baross János.) A fellépés sikeres volt, és egyben nagy meglepetés - a közönségnek, és a zenekarnak is.

 

A zenekar felállítása azóta többször átrendeződött, van egy alap mag (Baross Laura, Bukai László, Holczhely Árpád, Baross János, és mostmár úgy néz ki, hogy a Vajda testvérek, Laci és Iván is ide tartoznak) és a vendégek (Nagy László, Ölvecky András, Ferdinand Habersack, Marek Kamocsai, Sipos Dávid, Hodek Dávid).

 

A társaság vegyes, mint zenei ízlésben, mint életkorban, (sőt nemzetiségben is). mivel azonban az LGT zenéje időtlen, és sok stílust foglal magába, valamennyien örömmel játsszák ezt a zenét.

A koncert/előadás dátuma

2019. június 30.

Kategória

pop, rock, funky